generálkivitelezés

Építkezők mesélték – Zoltán története

Zoltánék kertes házban nőttek fel és amikor megszületett a kislányuk, neki is szerették volna megadni ezt a lehetőséget. Évek hiábavaló keresése után feladták a használt ház utáni kutatást és úgy döntöttek, belevágnak egy új ház építésébe. Az építkezés vége felől visszatekintve osztja meg veletek jónéhány tapasztalatát, konkrét költségekkel együtt. (A ház generálkivitelezésben készült – és […]

Építkezők mesélték – Zoltán története Read More »

Építkezők mesélték – Barbara története

Barbaráék is azzal kezdték otthonteremtésüket, hogy szembetalálkoztak a két legjellemzőbb dilemmával: használt házat újítsanak fel vagy újat építsenek, illetve az utóbbi esetében saját szervezésben építkezzenek vagy generálkivitelezőt bízzanak meg. Végül ez utóbbi mellett döntöttek, de ettől még építkezésük számtalan tanulsággal szolgálhat mások számára is. Az építkezői beszámoló az Építem az otthonom 2022 konferencián hangzott el.

Építkezők mesélték – Barbara története Read More »

Építkezők mesélték – Mónika története

Mónikáék egy budapesti telken építették meg új házukat. Az építkezés különlegessége volt, hogy sietniük kellett, mert ki akarták még használni az akkor éppen lejáró 5% ÁFA kínálta lehetőségeket, így eleve minél több előregyártott szerkezetben gondolkodtak és egy készház-építő céggel szerződtek. A videóban részletesen beavat minket az építkezés tanulságaiba. A helyszíni beszélgetés az Építem az otthonom

Építkezők mesélték – Mónika története Read More »

Építkezők mesélték – Réka története

Ebben a videóban Rékáék építkezésének történetét nézhetitek meg – nagyon sok, mások számára is fontos tanulsággal. Ők két gyerek után, a harmadik érkezése előtt érezték úgy, hogy kinőtték az előző otthonukat. Elhangzott az Építem az otthonom 2022 konferencián. https://vimeo.com/616326396/001081617d

Építkezők mesélték – Réka története Read More »

Maracskó Péter – Mennyibe kerül ma építkezni és mivel spórolhatunk? (2)

Mi mindenből tevődik össze egy családi ház reális költségvetése? Hogyan lehet ésszerűen “olcsósítani” egy házterven gyakorlati kivitelezői tapasztalatok birtokában? A videóban minderre egy konkrét példát is megmutatunk! Maracskó Péter előadása az Építem az otthonom 2022 konferencián. https://vimeo.com/607557248/a077d36c1a

Maracskó Péter – Mennyibe kerül ma építkezni és mivel spórolhatunk? (2) Read More »

Költségcsökkentési lehetőségek – Rezsnyák Péter

https://vimeo.com/746565706/462d31ac34 Hogyan látja egy olyan gyakorlati szakember, aki építkezések felügyeletével foglalkozik: mit kellene másként csinálni az építkezéseken, hogy kevesebb pénz folyjon el feleslegesen? Példák arra, hogy milyen segítséget jelenthet egy gyakorlatorientált egy építész, egy jó műszaki ellenőr, az együttműködő építész és gépész. Beszélgetés Rezsnyák Péterrel az Építem az otthonom 2023 konferencián.

Költségcsökkentési lehetőségek – Rezsnyák Péter Read More »

Építkezők mesélték – Tamás története

Tamás és családja 4 gyerekkel egy külterületi telken kezdett bele új családi házuk építésébe. Generálkivitelező bevonásával építkeztek, de az építkezés így is rengeteg tanulságot hordozott, rengeteg döntés elé állította őket, ezeket a tapasztalatokat osztja meg ebben a videóban. (Szóba kerül például az, hogy mi is az a tüzivíz, és miért lehet fontos egy építkezésen!) Elhangzott

Építkezők mesélték – Tamás története Read More »

Mit is csinál és miért felel a műszaki ellenőr? – Veres Zoltán

Mi a feladata, szerepe egy műszaki ellenőrnek egy építkezésen? Mikor kötelező építési ellenőrt alkalmazni? A “nyilvánvaló” teendőkön túl miben segíthet még egy műszaki ellenőr az építkezőnek? Veres Zoltán előadása – nagyon sok konkrét példával! – az Építem az otthonom 2021 konferencián. https://vimeo.com/460969097/cf941f333a

Mit is csinál és miért felel a műszaki ellenőr? – Veres Zoltán Read More »

A szakemberhiány ellensúlyozása előregyártással 2. – Rezsnyák Péter

Az előregyártott szerkezetek nem csak a falaknál és födémeknél kapnak egyre nagyobb szerepet, hanem a tetőknél is. A videóban a szeglemezes (vagy rácsos tartós) tetőszerkezetekről esik szó részletesen, bemutatva ezek előnyeit és korlátait. De szóba kerülnek az árak is, és az, hogy egyáltalán kitől kell megrendelni egy ilyen szerkezetet.Beszélgetés Rezsnyák Péterrel az Építem az otthonom

A szakemberhiány ellensúlyozása előregyártással 2. – Rezsnyák Péter Read More »

Egy házépítő tapasztalatai – avagy hogyan spórolhattunk volna meg milliókat?

Kriszta szakmabeliként vágott bele családjával egy új ház építésébe, mégis sok meglepetés érte. Úgy meséli el építkezésük történetét, hogy közben rengeteg tanulságot, jótanácsot is megfogalmaz – hogy mások ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. Generáltervezés? Milyen hibák keletkezhetnek már a tervasztalon? A műszaki ellenőr szerepe. Mennyire kell személyesen is jelen lenni egy építkezésen? Szemléletes példák

Egy házépítő tapasztalatai – avagy hogyan spórolhattunk volna meg milliókat? Read More »